Most találtam erre az oldalra. Aranyos, amit ez a nő mond!
A férje cégét -” elismerem, hogy mostanában az államai pénzek bizonyos politikai függést jelentenek”:.., a Mindshare-t idén kenték megy vagy 3 milliárddal, de korábban sem volt éppen politikailag elkötelezetlen a társaság.
Az is cuki, ahogy elmondja, hogy az ő forrásainak megfelelő módon kellene dolgoznia ( “eladhatót termelni” ) a művészeknek.
Talán a Mindshare kellene a marketingben segíteni ezeknek az elitbe nem tartozó, megközelíthetetlen és a gazdaság (“nem azt termelik, amit szeretnénk” a potens üzletembereknek ) által nem figyelemre méltatott képzőművészeknek, nem S,K.?
Tényleg, mennyire egyszerű: a művész termel (“azt, amit szeretnének”), a galéria meg elad mondja S.K. és más országokra hivatkozik, ahol az állam nem szállt be a művészellátásba.
Rejtély, melyik államra gondolt? Az USÁ-ra? Ott a New Deal idején – az S.K. felhozta 70-80 évvel ezelőtt – állami megrendelésekkel tartották életben a helyi művészetet. Franciaországra? Ott olyan, SK-nál sokkal kisebb áttekintőkészséggel bíró emberek, mint Malraux próbálkoztak az állami behatással. Olaszország vagy Németország? Mindkettőben 1934-44 között, tehát 70-80 éve a fasizmus uralkodott, állami irányítású és finanszírozású, központosított művészeti rendszerrel.
Vajon hány magyar ember tudja, hogy ki az a Bernáth Aurél?
Nem az, hogy Birkás, hanem Bernáth!
Mindshare úr is kihangsúlyozta, hogy a megvásárolt magyar mű már ( itt törlés! következik) szart sem ér, amikor kilépett vele a galéria ajtaján. Akkor minek veszik?
SK a végén nagyot domborított a “belül álljunk, hogy kritizálhassunk” ( kérdezd meg Marcusét meg a hippiket is erről! ), mintha a L’ecsó fenomenális magyar szinkronjából hallanám Végvári Tamás hangján az alappatkányt: “Belülről bomlasztasz, mint a reformkommu….”
Nagyjából ezen a színvonalon szólott hozzánk és a “szcénához” ( kedvenc szava ) SK.
Most találtam erre az oldalra. Aranyos, amit ez a nő mond!
A férje cégét -” elismerem, hogy mostanában az államai pénzek bizonyos politikai függést jelentenek”:.., a Mindshare-t idén kenték megy vagy 3 milliárddal, de korábban sem volt éppen politikailag elkötelezetlen a társaság.
Az is cuki, ahogy elmondja, hogy az ő forrásainak megfelelő módon kellene dolgoznia ( “eladhatót termelni” ) a művészeknek.
Talán a Mindshare kellene a marketingben segíteni ezeknek az elitbe nem tartozó, megközelíthetetlen és a gazdaság (“nem azt termelik, amit szeretnénk” a potens üzletembereknek ) által nem figyelemre méltatott képzőművészeknek, nem S,K.?
Tényleg, mennyire egyszerű: a művész termel (“azt, amit szeretnének”), a galéria meg elad mondja S.K. és más országokra hivatkozik, ahol az állam nem szállt be a művészellátásba.
Rejtély, melyik államra gondolt? Az USÁ-ra? Ott a New Deal idején – az S.K. felhozta 70-80 évvel ezelőtt – állami megrendelésekkel tartották életben a helyi művészetet. Franciaországra? Ott olyan, SK-nál sokkal kisebb áttekintőkészséggel bíró emberek, mint Malraux próbálkoztak az állami behatással. Olaszország vagy Németország? Mindkettőben 1934-44 között, tehát 70-80 éve a fasizmus uralkodott, állami irányítású és finanszírozású, központosított művészeti rendszerrel.
Vajon hány magyar ember tudja, hogy ki az a Bernáth Aurél?
Nem az, hogy Birkás, hanem Bernáth!
Mindshare úr is kihangsúlyozta, hogy a megvásárolt magyar mű már ( itt törlés! következik) szart sem ér, amikor kilépett vele a galéria ajtaján. Akkor minek veszik?
SK a végén nagyot domborított a “belül álljunk, hogy kritizálhassunk” ( kérdezd meg Marcusét meg a hippiket is erről! ), mintha a L’ecsó fenomenális magyar szinkronjából hallanám Végvári Tamás hangján az alappatkányt: “Belülről bomlasztasz, mint a reformkommu….”
Nagyjából ezen a színvonalon szólott hozzánk és a “szcénához” ( kedvenc szava ) SK.